Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Outsiderek csatája

Ma este megkezdődnek a negyeddöntők a franciaországi Európa Bajnokságon, sajnos már a magyar csapat nélkül. Érdekességben azért nem lesz hiány, rögtön az első meccs egy olyan összecsapás, amit nem vártunk a nyolcaddöntők előtt. És nem, nem a lengyelekre gondolok, mint meglepetés. Lengyelországnak adott egy egyelőre mezőnyben nagyot harcoló, de még góltalan Lewandowski, Portugáliának pedig egy fáradt, de nagyon akaró Ronaldo, nekünk pedig remélhetőleg adott egy érdekes és jó meccs. Lehet ebben reménykedni, mert két, közel ugyanolyan képességű csapat találkozik, egy-egy kiemelkedő játékossal rendelkeznek, így nagyon remélem, hogy nem egy defenzív, kontrákra építő csatát fogunk látni. Pár gondolat az összecsapás elé.

0 Tovább

Post Spexit

Mivel a nyári aktuális Európa Bajnokság alapvetően hatással volt arra, hogy ismét klaviatúrát ragadjak, a földön hever a téma... A tegnapi napon két olyan eredmény született, ami laikus, beidegződésekhez szokott ember számára meglepetés, azonban ha egy kicsit a tények mögé lesünk, akkor már közel sem akkora kuriózumok. Kiesett a regnáló bajnok, illetve elbúcsúztak a társadalmilag és ma már a futball válogatott szinten is válságban lévő angolok. Én most az előbbi okait keresem, első, itt megjelenő posztomban.

2 Tovább

sportblender

blogavatar

Ez a blog kizárólag azért jött létre, hogy a szerző sporttal kapcsolatos közléskényszerének eszköze legyen. Mindenkinek szabad a betekintése az agyam sportközpontjába, a túravezetés ingyenes. Jó szórakozást!

Legfrissebb bejegyzések

2016.06.28.

Utolsó kommentek