Ma este megkezdődnek a negyeddöntők a franciaországi Európa Bajnokságon, sajnos már a magyar csapat nélkül. Érdekességben azért nem lesz hiány, rögtön az első meccs egy olyan összecsapás, amit nem vártunk a nyolcaddöntők előtt. És nem, nem a lengyelekre gondolok, mint meglepetés. Lengyelországnak adott egy egyelőre mezőnyben nagyot harcoló, de még góltalan Lewandowski, Portugáliának pedig egy fáradt, de nagyon akaró Ronaldo, nekünk pedig remélhetőleg adott egy érdekes és jó meccs. Lehet ebben reménykedni, mert két, közel ugyanolyan képességű csapat találkozik, egy-egy kiemelkedő játékossal rendelkeznek, így nagyon remélem, hogy nem egy defenzív, kontrákra építő csatát fogunk látni. Pár gondolat az összecsapás elé.

 

Kezdjük az általam erősebbnek vélt Lengyelországgal. Igen, úgy gondolom, hogy a lengyelek az esélyesebbek a mai továbbjutásra, hiszen bármekkora sztár náluk Lewandowski, van mögötte egy csapat is, nem annyira egyoldalú a taktikájuk, mint a portugálok Ronaldóra épülő támadójátéka. A lengyelek a saját rendezésű kontinensviadal előtt kezdtek el egy nagyon komoly csapatépítést, fiatalítást. Az eredmények nem jöttek azonnal, a 4 évvel ezelőtti EB-n nyert meccs nélkül estek ki , pedig nem indult rosszul számukra, hiszen a görögökkel és az oroszokkal 1-1-es döntetlent játszottak. Azonban a csoport utolsó, továbbjutásról döntő fordulójában egy góllal alulmaradtak a csehekkel szemben, végül a csalódást keltő, utolsó helyen végeztek a kvartettben. Az addigi csapatépítést és felkészítést végző Franciszek Szmuda után, egy kis vargabetűvel Adam Nawalkához került a karmesteri pálca. 

Nawalka jóval támadóbb szellemiséget hozott, mint a korábbi szövetségi kapitányok. 33 gólt rúgtak a selejtezőkben (ebből 15 gólt az abszolút újonc Gibraltárnak lőttek), megverték kapott gól nélkül Németországot otthon, igaz, idegenben a németek visszavágtak és végül a csoportot is nyerték, de Lengyelország a második helyen befutott az EB-re. Az eddigi négy meccsük alapján eléggé rapszodikusak. Annak ellenére, hogy a selejtezőkben a brit foci nagyon nem ízlett nekik (Skóciával két döntetlen, Írországgal egy döntetlen és egy szűk hazai győzelem), a csoportmeccsek első körében dominálva, de helyenként akadozó játékkal legyűrték Észak-Írországot. Ezután egy élvezetes meccsen gól nélküli döntetlent játszottak a német csapattal, majd az első összecsapáshoz hasonlóan egy góllal felülmúlták a teljesen indiszponált Ukrajnát.

A Svájc elleni nyolccaddöntő nem a játékról, hanem Shaqiri bombagóljáról lesz emlékezetes, hiába dominált a meccs első etapjában végig Lengyelország, Lewandowski és Milik is góltalan maradt, amivel el is érkeztünk az egyik legnagyobb kérdőjelhez velük kapcsolatosan. Hiába iszonyatosan masszív a csapat, nem bírja el azt, hogy a két legnagyobb csatársztárjuk ne lőjön gólt az EB-n. Svájc ellen majdnem visszaütött ez a gólcsend, a 120 percet tekintve kiegyenlített volt a párharc, de az albánok svájciak többször jártak közelebb a továbbjutáshoz, mint a legnagyobb baráti nemzetünk. A mai meccsen vízválasztó lesz, hogy a befutott Lewandowski és a nemzetközi sztárság előtt álló Milik, hogyan muzsikálnak majd. Hátul elviselték Szczesny kiválást, Fabianski remekül helyettesíti (nálam ő lenne a kezdőkapus akkor is, ha a Roma kapusa egészséges lenne), a Glik-Pazdan duó különösebb hiba nélkül hozta a meccseket, Krychowiak személyében egy vezér van a középpályán is (a figyelmet érdemes Bartosz Kapustkára is odairányítani, szuper képességű fiatal focista), elöl pedig a Milik-Lewandowski duó magáért beszél, főleg ha a Kuba-Grosicki páros támogatja őket a szélekről. A portugál védelmet látva helyzetük lesz, a kérdés, hogy végre kinyílik-e a gólcsap.

Portugália ellenben nagyon nehezen jutott el idáig. A 2012-es Európa Bajnokság jól sikerült nekik, hiszen csak a későbbi győztes, még utoljára megvillanó Spanyolországtól az elődöntőben kaptak ki tizenegyesekkel. Nagy reményekkel vágtak neki a 2014-es vébének, de ott már a csoportból sem jutottak tovább, az első meccsükön pedig egy laza négyest hintett nekik Németország (bár jobban jártak, mint a brazilok, ugye). Paulo Bento feladta az első szövetségi kapitányi megbízatását (amilyen szűk a portugál edzői kar, lesz ő még kapitánya a seleccaonak), amit az egyik legsikeresebb portugál edző, Fernando Santos vett át, aki irányította többek között már a Benficát, a Portót, és a Sportingot is. A selejtezőkben domináltak, bár az első meccsükön otthon kaptak ki az albánoktól. Végül csoportelsőként érkeztek az EB-re.

Mi magyarok pedig testközelből érezhettük a portugál foci erejét az EB-n, ami nem volt túl nagy eddig. Három döntetlennel jutottak a nyolcaddöntőbe, négy rúgott góllal, amiből hármat ellenünk szereztek. Az első meccsükön magukat elaltatva felhozták a lebecsült izlandi válogatottat és Nani góljára Bjarnason válaszolt. Ausztria ellen egy unalmas 0-0 sikerült, úgy, hogy Ronaldo büntetőt hibázott. Majd jött a magyar válogatott, ami háromszor vezetett ellenük, de végül ezt a meccset a beinduló CR-rel szintén ikszre hozták. Santos csapatából nagyon hiányzik a korábbi csapatokra jellemző ötletes támadófoci, görcsös, tanácstalan a játék. Ronaldo a Real Madriddal egy nagyon hosszú szezonon van túl, a hírek szerint a BL döntő előtt pár héttel történt sérülése még nem jött rendbe, mind a Bajnokok Ligájában, mind az Európa Bajnokságon nem teljesen egészségesen kell játszania. Ez alapvetően rányomja a bélyegét a játékára, amit a teljesen rá épülő nemzeti csapat is megérez.

Ennek ellenére a portugálok bravúrral legyűrték a sokkal erősebb, egységesebb és esélyesebb Horvátországot. Igaz, ahhoz, hogy ez megtörténhessen kellett a csoportkörök legjobb kapitányának megválasztott Ante Cacic iszonyatosan beszari taktikája is. Az első félidőben a horvát csapat nehézség nélkül tartotta Portugáliát, a második félidőben azonban nem lépték meg az evidens nyomásgyakorlást, hanem ugyanazzal az óvatos mentalitással a hosszabbításra hagyták a döntést. Amikor már mindenki elkönyvelte a tizenegyes párbajt, egy horvát kapufa utáni megindulásból Quaresma volt eredményes, aki jókor volt jó helyen és 1 méterről a negyeddöntőbe stukkolta Portugáliát. Erre a meccsre Santos megforgatta a csapatot, Cedric és Fonte is bevált, ahogy valószínűleg Renato Sanches is bejátszotta magát a mai kezdőbe. Természetesen a középpálya támadórészlegének egyetlen feladata, hogy Cristiano Ronaldót minél több és jobb helyzetbe hozza, meglátjuk, hogy CR7 zsenije elég-e ahhoz, hogy hátizsákként továbbvigye csapatát. 

Jó meccset és szűk lengyel továbbjutást várok, Lewandowski gólokkal. Kezdés 21:00 órakor!

Várható kezdőcsapatok:

Lengyelország: Fabianski - Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk - Blaszczykowski, Krychowiak, Maczynski, Grosicki - Milik, Lewandowski

Portugália: Portugália: Rui Patricio - Cedric, Fonte, Pepe, Guerreiro - Silva, William Carvalho, Sanches, Mario - Nani, Ronaldo