sportblender

Mivel a nyári aktuális Európa Bajnokság alapvetően hatással volt arra, hogy ismét klaviatúrát ragadjak, a földön hever a téma... A tegnapi napon két olyan eredmény született, ami laikus, beidegződésekhez szokott ember számára meglepetés, azonban ha egy kicsit a tények mögé lesünk, akkor már közel sem akkora kuriózumok. Kiesett a regnáló bajnok, illetve elbúcsúztak a társadalmilag és ma már a futball válogatott szinten is válságban lévő angolok. Én most az előbbi okait keresem, első, itt megjelenő posztomban.

Amennyire uralja a klubfutball elitjét a spanyol labdarúgás (BL döntő, EL győztes Sevilla), annyira megújításért kiállt a nemzeti csapat. Alapvetően azért hat meglepőnek a tény, mert a selección kezdőjében található játékosok nem csak perememberek a sikercsapatokban,  hanem tevékeny részesei is a diadaloknak, de Vicente del Bosquénak nem sikerült homogén, sikeréhes masszát gyúrnia a kipróbált alapanyagból. A két évvel ezelőtti világbajnokság tisztán megmutatta, hogy már nem elég felszórni a Real Madrid és Barcelona ikonjait a gyepre, elmúlt már az az idő, amikor a spanyolok mindenkire rá tudták erőltetni a játékukat. Gondos taktika, kiérlelt döntések kellettek volna, de ezeket az Öreg konzekvensen megtagadta. 

Úgy gondolom, hogy a borítékolható spanyol kiesés legnagyobb letéteményese maga a szövetségi kapitány. Madrid fehér felének szurkolójaként Don Vicentét nem lehet nem imádni. Kevés olyan képességű edző van a világon, mint ő, nem kell sorolni az eredményeit, a világon mindent elért már. Az első hibája talán pont az volt, hogy a vb kudarc után nem mondott le, nem cserélte a kényelmetlen szövetségi kapitányi padot mondjuk egy szakmai igazgató pihe-puha bőrfoteljére. De rendben, érzett magában annyi erőt, hogy az idei kontinensviadalra összekapja a fúria roját. Azonban sem a taktika, sem a szerkezet, sem a beválogatott játékosok nem utaltak reformra. Ami meglepetés volt, az szinte kizárólag negatív felütést kapott az eredmények tükrében. Persze épp a korábban említett sikeres klubszezon sem könnyítette meg a dolgát, hiszen a csapat alapja egy sikerekben gazdag, mégis nagyon fárasztó idényen van túl, a kulcsjátékosok ráadásul elértek már mindent klub- és válogatott szinten egyaránt, így az "éhség" hiánya nagyon tisztán érzékelhető volt.

A kapuban De Gea helye megkérdőjelezhetetlen, ahogy a védelem is a megfelelő összeállításban lépett pályára, ennél erősebb hátvédsort nem lehetne kiállítani. Busquets helye is betonbiztos, a gondok a tradícionálisan erős támadószekcióban jelentkeztek elsősorban, köszönhetően a kicsit érthetetlen szelektálásnak. Nehezen magyarázható, hogy hogyan maradhatott ki Koke a kezdőcsapatból (Fabregas kárára, aki 2-3 éve értékelhetetlen), miért nem vitte magával a tökéletes szezont futó Saúlt? A nem túl meggyőző idényt produkáló David Silva alternatívájaként, miért nem számított a zsigeri zseni, nem túl kifacsart, bizonyítani szándékozó Iscóra? Miért nem lehetett stabilabb játékos a Real Madridba parádésan beilleszkedő Lucas Vásquez, vagy épp miért nem lehetett ott a dinamikus és technikás Jesé. A két madridi titán helyett, a cserepadon Pedro volt, aki a Chelsea kispadjáról küldözget segélykéréseket volt klubja felé, önbizalom és meccshiánnyal küzd. Nem gondoltam volna, hogy leírom valaha, de hibának tartom Fernando Torres ignorálását is, annyit bőven hozzátett volna, mint Aduriz, ha már elfogadjuk azt a tényt, hogy az összjátékban csapnivaló nem annyira labdaügyes Morata a kezdőcsatár. 

A csoportmeccsek során (igaz, a halálcsoportban) már látható volt, hogy nagy zsonglőrködésre nem kell számítanunk a spanyoloktól: kínkeservesen megszerezték a három pontot a csehek ellen, hogy aztán az indiszponált törököket legálázva - magukat elaltatva - jöjjenek az utolsó kanyarra a horvátok ellen, ami szépen ki is hozta a keret gyengeségeit, megspékelve a B terv nélküli del Bosquéval. Lehet azon polemizálni, hogy mi lett volna, ha Ramos belövi azt a tizenegyest, csoportelsőség és a portugál összecsapás, ami talán könnyebben nyerhető ütközet. De Subasic kivédte a büntetőt (a hogyant hagyjuk), Perisic pedig kihasználta De Gea hibáját és megnyerte a meccset a horvátoknak (hogy aztán kilátástalan taktikával, a Milan - Juventus BL döntő izgalmához mérhető találkozón kikapjanak Ronadóéktól). 

Spanyolországnak pedig jött az előzetesen sokak által (általam is) lebecsült Olaszország, akik a belgák leverésével mutatták meg elszántságukat az első fordulóban. Antonio Conte még nem a világ legjobb edzője, de a meccsen Simeone-egyenruhát öltő tréner el fogja nyerni ezt a címet, a balost rá merem rakni. Olaszország nem kegyelmezett, kiváló taktikával, fegyelmezetten és okosan játszva helyrerakta a regnáló címvédőt, ahonnan egyedül talán De Geát lehet méltatni, még úgy is, hogy az első gólban megint csak benne volt. Amíg Conte hadvezérként irányította római gladiátorokként küzdő embereit, addig del Bosque... nos, del Bosque rágta a bajszát és néha felállt egy öregemberes kézlengetésre. Taktikai újításokat és tüzet sem a szünet, sem pedig a cserék nem hoztak, egyszerűen felülmúlták a spanyolokat, akik ötlettelenül és indiszponáltan szaladgáltak. 10 percet tudtak gólveszélyesen játszani, de ha kellett a védők, ha ők már nem tudtak segíteni, akkor az isteni Buffon védett. Volt olyan időszak, amikor 75%-os spanyol labdabirtoklást láthattunk, de az olaszok köszönték szépen, rendeltek még egy vino rossot, a sangriát meg a kanálisba öntötték. Minden tekintetben méltón vágtak vissza a legutóbbi EB-n elszenvedett döntőbeli vereségért.

A spanyol válogatottnál őrségváltás kell majd, minden tekintetben. Nagyon sok a 100+ válogatottsággal rendelkező, tapasztalt (öreg?) róka a csapatban, akiktől már nem várható akkora elán, az EB-n nem volt meg az egyensúly sikerre éhes fiatal és az érett, befutott játékosok között. Aggódniuk a spanyolokért szorítóknak nem kell, bőven van olyan tehetsége a futballjuknak szinte minden poszton, akik fel tudják majd vállalni a jövő sztárjainak hálás szerepét. A legnagyobb kérdés nem is a minőségi játékosállomány, a hiányposztok betöltése, hanem az új, világverő taktika kitalálása, elsajátítása és persze a személy, aki mindezt megálmodja. Mert az világos, hogy VdB erre már nem képes. Emery jó választás lehetne, de minden valószínűség szerint a PSG edzője lesz (update 06.29: Emeryt kinevezte a PSG), Lopetegui is felléphetne a következő lépcsőfokra, de talán neki még nagy lenne ez a kabát. Joaquín Caparróst mondják a legnagyobb favoritnak, de azért a Villarreal sikeredzője, Marcelino is kalapban van, ahogy az Evertontól távozó Martínez is.  Biztos, hogy nem lesz egyszerű mindezt véghez vinni, de egy szórakoztató focit játszó, az embereket elkápráztató, erős spanyol csapat mindenképp kelleni fog egy átlagon felüli ruszki vb-hez.

Izgalmas lesz nézni a transzformációt, már alig várom, hogy elkezdődjön!